Természet szerint irtózom a fenyegetőzéstől és a dörgedelmes hangvételű megnyilatkozásoktól - sokkal jobban szeretem a párbeszédet, a konszenzust, vagy legalábbis a kompromisszumos megoldásokat. Néha viszont sajnos rákényszerülök az erélyességre.

Balekoktatás, neuralgikus pont. Évek óta megy a cirkusz a balekhéten (és, bár alacsonyabb intenzitással, de a balekoktatás további mozzanatai kapcsán) történő atrocitásokkal kapcsolatban. Írtam már erről, nem akarok belemenni, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ezt nem lehet ennél kultúráltabban végezni! Az még csak hagyján, hogy a hangvétel olyan, amilyen - bár nem tudom, hogy pl. a szülők mit szólnak hozzá, amikor szemük fényét "bides pogánynak" titulálják - én pl. valószínűleg inkább jópofaságként értékelném, de biztos van, akinél kiveri a biztosítékot. Azt azonban már én sem tűrném, hogy a gyerekemet kényszeritassák, megalázzák, elvegyék a mobiltelefonját, ne engedjék hazatelefonálni.

Nem szívesen szólok bele a balekoktatásba. Tudom, hogy a pogányok bizonyos mértékű igazgatása, terelgetése, szarvaiknak letörése kimondottan szükséges dolog. Személy szerint nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlenül itatni kell őket, hogy feloldódjanak (nekem ez érdekes módon alkohol nélkül is szokott sikerülni, de tudom, hogy ezzel kisebbségben vagyok), de elfogadom, hogy ez valahol kikerülhetetlen - amolyan szükséges rossz. A fent említett dolgok azonban több szempontból is megengedhetetlenek:

1. Meggyőződésem, hogy a goromba, tuskó stílus, a megalázások, a kényszeritatás, és ehhez hasonló megnyilvánulások egyfajta hatalommámor megjelenései. A firmáknak a balekok vezetőinek, példaképeinek kellene lenniük, de balekoktatás soha nem lesz jó dolog addig, amíg a firmák meg nem értik, hogy ez a balekokért van, és nem őértük. A "na most jól megszivatjuk a balekokat" hozzáállás hihetetlenül gyermeteg - ez arra utal, hogy a tisztelt firmák messze nem elég érettek arra, hogy az újdonsült diákok fogadásának, az egyetemre történő bevezetésének a feladatát rájuk lehetne bízni.

(Megj.: bizonyos mértékű - fogalmazzunk úgy, hogy barátságos, kedves stílusú - szivatás persze lehet pozitív hatású, segíthet letörni a kissé talán túlzottan magabiztos pogányok szarvait - de ez sohasem öncélú, durva és megalázó.)

2. Míg a selmeci hagyományok a múltban olyan értéket képviseltek, amitől Egyetemünk különlegessé vált, és ami rengeteg leendő hallgatót vonzott ide, ma már sajnos nem vagyok meggyőződve, hogy lassan nem válik-e ez inkább taszítóvá a potenciális hallgatók számára. Az egyetem a hallgatókért van, és a hallgatókból él - ha a balekoktatás túlzottan eldurvul, előbb-utóbb kénytelenek leszünk tenni valamit ez ellen.

3. És végül a legfontosabb: a fent említett jelenségek egy része már nemcsak, hogy kellemetlen, de kimondottan személyiségi jogokat sért. Hogy egy régi punk együttest idézzek (anélkül, hogy a firmákat az ÁVÓ-hoz akarnám hasonlítani): "elolvadt már a véres hó". Lehet, hogy 15-20 évvel ezelőtt, amikor a leendő hallgatók már amúgyis túl voltak egy kemény beavatási szertartáson a kötelező katonai szolgálat kezdetén, ez nem tűnt olyan durvának, de ma már ezt nem veszi be a fiatal diákok - és szüleik - gyomra. Eddig szerencsére még senkinek sem jutott ez eszébe, de előbb-utóbb valamelyik fogja magát, és a rendőrségen is feljelentést tesz - akkor pedig megnézhetik magukat a tisztelt firmák, és nem kis mértékben az Egyetem vezetése is.

Annak ellenére, hogy az elmúlt év folyamán többször is megpróbáltunk beszélni a firmákkal, idén már hétfő reggel csőstül jöttek a panaszok, és kénytelenek voltunk ismét rájuk dörögni. Jövőre azonban meg akarjuk ezt a dolgot előzni, ezért - és most jön a fenyegetés:

Innen is üzenem a leendő firmáknak, a jövő évi balekhét szervezőinek, hogy az első ilyen jellegű panasz esetén jövőre a balekhét minden programja oktatói felügyelettel fog tovább folytatódni, és a firmák túltengéseit fegyelmi eljárással fogjuk honorálni. Hosszú távon emellett a balekhetet fakultatívvá fogjuk tenni, és a leendő hallgatóknak a Selmeci Társaság levele mellé be fogunk tenni egy rövid tájékoztatót, amiben figyelmeztetjük őket a balekhét "veszélyeire".

A fent leírtak ellenére a selmeci hagyományokat én továbbra is nagy pozitívumként értékelem (bár nem feltétlenül abban a formában, ahogy jelenleg gyakoroljátok őket), és nagyon sajnálnám, ha ilyen drasztikus lépésekre kényszerülnénk - ez nem tenne jót sem a Karnak, sem a diákéletnek, de lassan érik bennem a meggyőződés, hogy ami most folyik, az még károsabb, ezért kénytelenek leszünk lépni ebben az ügyben.

Kérem a leendő firmákat, hogy előzzék meg ezt, fékezzék meg azokat, akik egy kissé eltúlozzák a balekszivatást és -itatást, és kíméljék meg magukat és bennünket is az ezzel járó kellemetlenségektől.