Egy dékánhelyettes sirámai (és örömei...)

A fenti kérdést az egyik hallgatónk tette fel Facebookon, akinek a nevét inkább elhallgatnám. A jelenlegi, katasztrófális mechanika eredmények tükrében a kérdés teljesen jogos - én most megkísérlem megválaszolni.

Nemrégiben a hallgatók kérésére szerveztünk olyan vizsgát, amely nem csak egy oktató, hanem vizsgabizottság jelenlétében zajlott (megj.: aki adott tárgyból több alkalommal tett sikertelen vizsgát, az kérheti ezt a lehetőséget a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 77.§ (10) bek. alapján). Ezen nekem is volt szerencsém részt venni, és saját szememmel meggyőződni arról, hogy vajon miért is olyan nehéz egy mechanika vizsgát teljesíteni - már attól eltekintve, hogy ez eleve egy húzós témakör.

Egy ilyen, bizottság előtt végzett vizsga természetesen csak részben tudja visszaadni egy normál vizsga körülményeit, és a megjelent hallgatók száma is elég alacsony volt ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a kialakult problémákról. Ennek ellenére néhány nagyon fontos dologra egyértelműen fény derült.

Hadd kezdjem ezzel: a hallgatók tanultak. A felkészültségük változó volt; volt aki többet, volt aki kevesebbet, de valamennyien tanultak. A probléma nem itt van, hanem abban áll, hogy a matematika, mechanika és fizika tantárgyaknál a tanulás önmagában sajnos nem elég. Legalább ennyire fontos – talán még sokkal fontosabb – az anyag megértése, és, bizonyos mértékig, a készségszintű elsajátítása. Ezzel kapcsolatban a vizsgán résztvevő hallgatók közül mindenkinek komoly hiányosságai voltak – és véleményem szerint az igazi probléma itt van.

Ezekből a természettudományos tárgyakból hiába tanul meg az ember bizonyos szövegrészeket, vagy akár képleteket, rajzokat is. Abban a pillanatban, ahogy a tanár belekérdez bármibe, sajnos még a legjobb memóriájú hallgató is azonnal meg van lőve. Lehet, hogy a hallgató méltánytalannak érzi, hogy, miután szinte hibátlanul felrajzolt egy ábrát a jegyzetből, az oktató mégis nullának tekinti a teljesítményét, mindössze azért, mert nem tudta, hogy az erőkar mindig merőleges az erőre – de az a helyzet, hogy ha valaki ezt nem tudja, nem érti, akkor semmire sem megy az összes megtanult tananyaggal! Ilyen erővel akkor inkább ne tanítsunk mechanikát, matematikát, fizikát; a gond csak ott van, hogy ezek nélkül a mérnökképzés elképzelhetetlen.

A címben feltett kérdésre a válaszom a következő: úgy lehet, hogy mindent, amit tanultok, pontosan meg kell, pontosan meg kellene érteni! Annál a 3 hallgatónál, akik a bizottság előtt vizsgáztak, én elsősorban ezt hiányoltam: úgy érzem, hogy régen feladták, hogy megértsék a dolgokat – sajnos most már a legjobbak is.

A legfontosabb tehát az lenne, hogy mindent - hangsúlyozom: mindent! - próbáljatok megérteni. Emellett - Kánnár tanár úrral is elbeszélgetve - további összetevőket is javasolnék siker "receptjéhez":

1. Először is: a mechanika megértéséhez elengedhetetlenek a matematikai és fizikai alapok. Egyrészt tisztában kell lenni bizonyos magasabb matematikai fogalmakkal is, de ennél még fontosabb, hogy az alapműveleteket, az egyenletrendezés szabályait, az alapvető trigonometriai összefüggéseket csuklóból kell alkalmazni. Ha ez nem megy, akkor aligha reménykedhettek benne, hogy érteni és követni tudjátok a mechanikát. Ez afféle "nulladik kritérium".
2. Másodszor: a mechanika, bár természettudományos alapozó tárgy, de a mérnöki gyakorlatban ebből nagyon sok mindent kell alkalmazni is. Ezért elengedhetetlen, hogy a feladatokat, számításokat minél többet gyakoroljátok. A szorgalmi időszakban heti rendszerességgel kellene erre időt fordítani; a házi feladatokat saját magatoknak megoldani, és lehetőleg még azon túl is, addig gyakorolni, amíg megértitek, sőt, alkalmazni is tudjátok az ismereteket. A vizsgaidőszakban, kampányszerűen végzett magolás ehhez egész egyszerűen nem elegendő.
3. Jelenlét az órákon - testben és lélekben egyaránt. Ezeket a dolgokat sokkal nehezebb könyből megérteni, mint egy húsvér oktatótól - akitől alkalmasint akár kérdezni is lehet!
4. Az Intézet munkatársai - Kánnár tanár urat is beleértve - örömmel várják a kérdéseiteket, akár előadáson, akár gyakorlaton, és órán kívül is szívesen konzultálnak Veletek. Fontos lenne viszont, hogy ezzel a lehetőséggel idejében éljetek, lehetőleg még az első Zh, vizsga előtt. Persze kérdezni csak akkor lehet intelligensen, ha az anyaggal már kicsit foglalkoztatok is...
5. A mechanika oktatók emellett nagyon nagy problémának tartják, hogy legtöbben nem is mennek el vizsgázni abban a félévben, amikor az aláírást megszerzik. Véleményük szerint egy későbbi félévben, CV-n drasztikusan csökkennek az esélyeitek, mert egyre jobban elfelejtitek a gyakorlaton tanult ismereteket, így újra kéne tanulni, nem csak az elméletet, de a gyakorlatot is hozzá. Érdemes mindent elkövetni, hogy a vizsgát lehetőleg ugyanabban a félévben teljesítsétek, amikor a gyakorlatot - így sokkal több az esélyetek a sikerre. 

 Ha azt a kérdést akartam megválaszolni, hogy hogyan lehet mechanikából kettest szerezni, akkor már túl is lőttem a célon. Meggyőződésem, hogy ha valaki a fentieket komolyan veszi, és igyekszik így hozzáállni a mechanika tanuláshoz, akkor akár négyest, vagy - horribile dictu! - jelest is szerezhet a mechanika vizsgán - Kánnár tanár úrnál, vagy bárki másnál. Sőt, ami talán ennél is fontosabb: a mechanika lehet érdekes, elgondolkodtató, akár sikerélmények forrása is - ehhez azonban bele kell fektetni az energiát.

A fentiek mellett jelenleg keressük a módját, hogy még milyen eszközökkel lehetne elősegíteni a sikerességet mechanika tantárgyból - ha ezzel kapcsolatban valamilyen ötletetek van, írjatok e-mailt, vagy kommentezzetek!

Elnézést kérek, amiért kissé sokáig tartott (nagyon sok volt a dolgom), de végül is sikerült kiértékelni a balekoktatással kapcsolatos felmérést. A balekhéttel kapcsolatban összesen 83 elsőéves adott le értékelhető véleményt. Az értékelő lapon – a szak megjelölése mellett – 3 kérdés szerepelt; egy általános értékelés a balekoktatásról (1-5-ig), illetve, hogy mi tetszett, és mi nem tetszett a balekhéten. Az általános értékelés eredményét az alábbi diagramm mutatja:A felmérésből az derül ki, hogy az elsőéves hallgatók túlnyomó többségének tetszett a balekhét (4-esre, vagy 5-ösre értékelték azt). A megkérdezett hallgatók közül 14 szerint csak „elment”, és mindössze hatan voltak akiknek kimondottan nem tetszett, illetve ketten szörnyűnek tartották azt. Ezek alapján egyértelmű, hogy a balekoktatás továbbra is olyan pozitív érték, ami fontos az Egyetem, és ezen belül a Kar számára. Ugyanakkor az is látszik, hogy van a hallgatóknak egy olyan rétege, akiknek ez a fajta „beavatás” nem felel meg – egyrészt a válaszadók között is volt több ilyen, másrészt sokan, akik nem adtak választ, nem jöttek el a balekhétre, illetve idejekorán ott hagyták azt. A szakok között jelentős eltérés nem volt, a 3,85-ös kari átlageredményhez képest a Faipari Mérnöki szakosok 3,87, az Ipari Termék és Formatervező szakosok 3,80, a Gazdaságinformatikus hallgatók pedig 3,90-es átlagot mutattak.

Mint látható, a diákok túlnyomó többsége az összekovácsolódást, a barátságok kialakulását, egymás megismerését tartotta a legnagyobb értéknek. A programok szintén sokaknak tetszettek, és a hallgatók jelentős része az alkoholt a balekhét fontos részének tartja. Kevesen említették külön pozitívumként, hogy a firmák odafigyeltek rájuk, illetve az információk átadását is kevesen értékelték a balekhét fontos részének (ez nem biztos, hogy a firmákon múlik, lehet, hogy csak a pogányok nem tekintették fontosnak.) A GAIN-os hallgatók közül sokan említették még a Tanszéket, mint pozitívumot.

A negatívumok között meglepő módon a kevés alvás/korai ébresztés témakört említették legtöbben. Mivel nem voltam jelen, nem tudom, hogy ez valóban komoly probléma, vagy csak a pogányok voltak puhányok, de a magas válaszadási százalékból gyanítható, hogy a firmák kissé talán úlzásba vitték ezt a dolgot. Viszonylag sokan említették még a megalázó viselkedést – általában ugyanezek az emberek beszéltek még „egyes firmák túlkapásairól” is. Nagyon valószínű, hogy a balekhét rossz(?) hírét a firmák egy kisebb, hatalomittas csoportja alapozza meg ezen a területen – itt a többi firma felelőssége lenne, hogy ezeket jobban kordában tartsák. Míg az ivászat többeknél a pozitívumoknál szerepel, viszonylag sokan vannak, akik ezt inkább negatívumnak értékelik – ez is mutatja azt, hogy inkább egy hallgatói rétegről van szó, akiknek kevésbé felel meg a balekoktatás stílusa. A feltüntett kategóriákon kívül sokan jelezték, hogy nem tetszett az „orvosi szoba” (akármi legyen is az – bár volt, aki kimondottan pozitívumként emlegette), illetve a hajnali torna.

A fentiek alapján tehát a kép elég tarka, és nehéz belőle egyértelmű következtetéseket levonni. Én jelenleg a következőket látom: 

• A balekhetet a hallgatók túlnyomó többsége inkább pozitívan élte meg. A balekoktatás továbbra is inkább érték, amit mindenképpen támogatni kell. Különösen pozitív a balekhét közösségformáló ereje, amire ma, a klasszikus évfolyamok megszűnésével nagyon nagy szükség van.

• Szerintem nagyon fontos lenne egy kicsit visszafogni a balekoktatás „militáns” stílusából. Sokan említették a megalázást, az ordibálást, a korai ébresztőt, a hajnali tornát negatívumként. Ezeknek a nagy részére szerintem kevés szükség van, ehelyett inkább a hagyományokra kellene jobban odafigyelni, úgy, hogy megmaradjon a balekhét közösségformáló ereje.

• A balekhéttel kapcsolatos problémák nagyon nagy része valószínűleg néhány firma viselkedésének tudható be. A firmáknak nagyobb figyelmet kellene fordítani ezek megfékezésére, mert az ő viselkedésük az egész balekoktatást rossz színben tünteti fel.

• A felmérésen kívüli, de szintén fontos kérdés, hogy az egyetemi vezetés és a város részéről is rendszeresen érkeznek negatív visszajelzések a balekoktatással, és a diákság balekhéten és azon túl tanúsított viselkedésével kapcsolatban is. A firmáknak erre is oda kell figyelniük, mivel az Egyetemre is rossz fényt vet az ő esetleg nem szalonképes viselkedésük.

• Véleményem szerint van az elsőéves hallgatóknak egy rétege, akik számára a balekoktatás nem képvisel értéket. Ezek tipikusan a kultúráltabb hangnemhez, visszafogottabb szórakozáshoz szokott emberek, esetleg az alkoholmentes kikapcsolódás hívei… Míg a firmák esetleg nem tartják fontosnak őket, az Egyetem és Kar számára viszont igen értékesek (sok esetben akadémiailag is kiemelkedő hallgatók.) Ez erősen felveti a balekhét kötelező jellegének a kérdését, esetleg az ilyen hallgatók számukra valamilyen alternatív program, bevezetés szervezését.

Természet szerint irtózom a fenyegetőzéstől és a dörgedelmes hangvételű megnyilatkozásoktól - sokkal jobban szeretem a párbeszédet, a konszenzust, vagy legalábbis a kompromisszumos megoldásokat. Néha viszont sajnos rákényszerülök az erélyességre.

Balekoktatás, neuralgikus pont. Évek óta megy a cirkusz a balekhéten (és, bár alacsonyabb intenzitással, de a balekoktatás további mozzanatai kapcsán) történő atrocitásokkal kapcsolatban. Írtam már erről, nem akarok belemenni, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ezt nem lehet ennél kultúráltabban végezni! Az még csak hagyján, hogy a hangvétel olyan, amilyen - bár nem tudom, hogy pl. a szülők mit szólnak hozzá, amikor szemük fényét "bides pogánynak" titulálják - én pl. valószínűleg inkább jópofaságként értékelném, de biztos van, akinél kiveri a biztosítékot. Azt azonban már én sem tűrném, hogy a gyerekemet kényszeritassák, megalázzák, elvegyék a mobiltelefonját, ne engedjék hazatelefonálni.

Nem szívesen szólok bele a balekoktatásba. Tudom, hogy a pogányok bizonyos mértékű igazgatása, terelgetése, szarvaiknak letörése kimondottan szükséges dolog. Személy szerint nem vagyok meggyőződve arról, hogy feltétlenül itatni kell őket, hogy feloldódjanak (nekem ez érdekes módon alkohol nélkül is szokott sikerülni, de tudom, hogy ezzel kisebbségben vagyok), de elfogadom, hogy ez valahol kikerülhetetlen - amolyan szükséges rossz. A fent említett dolgok azonban több szempontból is megengedhetetlenek:

1. Meggyőződésem, hogy a goromba, tuskó stílus, a megalázások, a kényszeritatás, és ehhez hasonló megnyilvánulások egyfajta hatalommámor megjelenései. A firmáknak a balekok vezetőinek, példaképeinek kellene lenniük, de balekoktatás soha nem lesz jó dolog addig, amíg a firmák meg nem értik, hogy ez a balekokért van, és nem őértük. A "na most jól megszivatjuk a balekokat" hozzáállás hihetetlenül gyermeteg - ez arra utal, hogy a tisztelt firmák messze nem elég érettek arra, hogy az újdonsült diákok fogadásának, az egyetemre történő bevezetésének a feladatát rájuk lehetne bízni.

(Megj.: bizonyos mértékű - fogalmazzunk úgy, hogy barátságos, kedves stílusú - szivatás persze lehet pozitív hatású, segíthet letörni a kissé talán túlzottan magabiztos pogányok szarvait - de ez sohasem öncélú, durva és megalázó.)

2. Míg a selmeci hagyományok a múltban olyan értéket képviseltek, amitől Egyetemünk különlegessé vált, és ami rengeteg leendő hallgatót vonzott ide, ma már sajnos nem vagyok meggyőződve, hogy lassan nem válik-e ez inkább taszítóvá a potenciális hallgatók számára. Az egyetem a hallgatókért van, és a hallgatókból él - ha a balekoktatás túlzottan eldurvul, előbb-utóbb kénytelenek leszünk tenni valamit ez ellen.

3. És végül a legfontosabb: a fent említett jelenségek egy része már nemcsak, hogy kellemetlen, de kimondottan személyiségi jogokat sért. Hogy egy régi punk együttest idézzek (anélkül, hogy a firmákat az ÁVÓ-hoz akarnám hasonlítani): "elolvadt már a véres hó". Lehet, hogy 15-20 évvel ezelőtt, amikor a leendő hallgatók már amúgyis túl voltak egy kemény beavatási szertartáson a kötelező katonai szolgálat kezdetén, ez nem tűnt olyan durvának, de ma már ezt nem veszi be a fiatal diákok - és szüleik - gyomra. Eddig szerencsére még senkinek sem jutott ez eszébe, de előbb-utóbb valamelyik fogja magát, és a rendőrségen is feljelentést tesz - akkor pedig megnézhetik magukat a tisztelt firmák, és nem kis mértékben az Egyetem vezetése is.

Annak ellenére, hogy az elmúlt év folyamán többször is megpróbáltunk beszélni a firmákkal, idén már hétfő reggel csőstül jöttek a panaszok, és kénytelenek voltunk ismét rájuk dörögni. Jövőre azonban meg akarjuk ezt a dolgot előzni, ezért - és most jön a fenyegetés:

Innen is üzenem a leendő firmáknak, a jövő évi balekhét szervezőinek, hogy az első ilyen jellegű panasz esetén jövőre a balekhét minden programja oktatói felügyelettel fog tovább folytatódni, és a firmák túltengéseit fegyelmi eljárással fogjuk honorálni. Hosszú távon emellett a balekhetet fakultatívvá fogjuk tenni, és a leendő hallgatóknak a Selmeci Társaság levele mellé be fogunk tenni egy rövid tájékoztatót, amiben figyelmeztetjük őket a balekhét "veszélyeire".

A fent leírtak ellenére a selmeci hagyományokat én továbbra is nagy pozitívumként értékelem (bár nem feltétlenül abban a formában, ahogy jelenleg gyakoroljátok őket), és nagyon sajnálnám, ha ilyen drasztikus lépésekre kényszerülnénk - ez nem tenne jót sem a Karnak, sem a diákéletnek, de lassan érik bennem a meggyőződés, hogy ami most folyik, az még károsabb, ezért kénytelenek leszünk lépni ebben az ügyben.

Kérem a leendő firmákat, hogy előzzék meg ezt, fékezzék meg azokat, akik egy kissé eltúlozzák a balekszivatást és -itatást, és kíméljék meg magukat és bennünket is az ezzel járó kellemetlenségektől.

A hallgatóknak sokféle elképzelése van arról, hogy hogyan kellene osztályoznia az oktatónak. Van, aki szerint teljesen a véletlen műve, mások szerint pofára megy, és ezt meg kellene változtatni. Egyesek szerint a tudást kellene osztályozni, megint mások szerint az órára járást is figyelembe kellene venni. A kedvencem pedig az, amikor valaki azzal áll elő, hogy adjam már meg neki a jegyet, mert ő annyit tanult, és nem lesz meg az átlaga, és különben is...

Nem tudom, a többi kollégámnak mekkora nehézséget okoz ez, de magamról tudom, hogy nem könnyű dolog dönteni egy olyan ügyben, ami meghatározza, hogy a hallgatóknak milyen lesz az előmenetele, átlaga, ösztöndíja, stb. - de a döntésem ugyanakkor befolyásolja azt is, hogy milyen lesz a felkészültsége, amikor kikerül az egyetemről, és ezt milyen mértékben fogják tükrözni a jegyei.

Hadd osszam meg, hogy én milyen szempontok alapján szoktam osztályozni:

1. Elsősorban a tudást veszem figyelembe. Ha valaki bejár az órára, az szép dolog, és örülök is neki - de én úgy tekintem, hogy az előadás elsősorban segítség a vizsgára való felkészüléshez (és tapasztalataim szerint tényleg jobban szoktak muzsikálni, akik bejárnak.) Akármennyit tanult valaki vizsgára, akármennyit volt előadáson, amikor kikerül az életbe, mindenki arra lesz kíváncsi, hogy mit tud - és ehhez legjobban akkor tudunk közelíteni, ha a vizsgán is ezt vesszük elsősorban figyelembe.

2. Volt egy középiskolai magyartanárom, aki szerint csak két jegy létezik: az egyes és az összes többi. Kettestől felfelé a hallgató mindent tud, csak az előadásmódjában, magabiztosságában van különbség. Annyiban egyetértek vele, hogy van a tételeknek egy bizonyos elemi része, amit mindenkinek tudni kell, és enélkül nem engedek át senkit. Hiába tud valaki mindenféle részleteket, akár rengeteget - ha alapvetően nem érti, hogy egy-egy berendezés, technológia hogy működik, akkor semmire sem megy vele! Hiába tudja valaki korrekt módon felsorolni a szilárdsági kategóriákat és az egyes fafajok besorolását, ha nem tudja, hogy mi a külöbség a szilárdság és a feszültség között - és még sorolhatnám. Egy mérnök agya nem "tényanyag-raktár", a jegyeket nem aszerint osztjuk, hogy hány üres és tele polc van - hanem aszerint, hogy az alapvető "alkatrészek" mind meglegyenek, és összeálljon belőle a tudás. Ehhez pedig egy kerek, egész tudás szükséges; hiába van meg egy csomó vegyes részlet, ha abból nem áll össze a tudás.

3. A legszívfájdítóbb a számomra, amikor jön egy diák, hogy "én annyit tanultam!" Jó, persze, tudom, hogy ez sokszor csak szöveg, de azt hiszem, tényleg vannak, akik valóban sok energiát beleölnek a tanulásba, de valahogy nem tudják megérteni, nem áll össze a dolog egy kerek képpé, és a végén a legelemibb kérdéseket sem tudják megválaszolni (bár lehet, hogy egy másik kérdést, egy sokkal bonyolultabbat, meg tudnának válaszolni - anélkül, hogy értenék, hogy miről is beszélnek.) Attól tartok, sokszor megérteni sem képesek, hogy mit is akarok, mit is hiányolok - vérzik a szívem értük, de nem vagyok hajlandó átengedni őket, amíg legalább a legalapvetőbb dolgokkal tisztában nincsenek - enélkül nem nevezhetők faipari mérnöknek.

Nemrégiben egy ilyen, nehéz helyzetű diákot vizsgáztattam, és több alkalom után sem tudtam átengedni. Innen is üzenem neki, hogy tényleg nagyon sajnálom - de addig nem is fog átmenni, amíg nincs egy rendszerezett, alapvető tudása a tárgyból - akármennyi tényanyagot tanul is meg. Van egy szint, amit meg kell ugrani - enélkül nem lehet valaki faipari mérnök.

Ebben a félévben, többek között a kifutó képzések miatt, úgy esett, hogy 5 tárgyból is vizsgáztatnom kell (leszámítva a CV-s kurzusokat), összesen több mint 150 hallgatót. Én elég régimódi vagyok, szeretek szóban vizsgáztatni (főleg azért, hogy ne puskázza már folyton mindenki szét az agyát), ezért elég kevés embert tudok fogadni egy időpontban.

Namost, a probléma: pontosan hogy is írjon ki az ember vizsgákat ilyenkor? Az elmúlt évek tapasztalatai alapján én a következő szisztémát követem: azért, hogy minél több időpont közül lehessen választani, minden időpontot minden kurzuson meghirdetek, és, mivel tapasztalataim szerint rengetegen az utolsó pillanatban húzzák le magukat, elég nagy várólistát definiáltam, hogy emiatt ne maradjon lyuk a vizsgaidőpontokban.

Mi ezzel a probléma? A hallgatók szerint minden. Egyrészt kritizálják, hogy így a 12 fős vizsgaidőpontból adott tárgy hallgatóira átlagban csak 2-4 fő esik. (Hogy ezekből a vizsgaidőpontokból már eredetileg is volt vagy 12, amit azóta kb. 20-ra bővítettem, arról ilyenkor elfeledkeznek.) Másrészt - és ez tényleg gond - ha valaki várólistáról az utolsó pillanatban (előző reggel) bekerül, az hogy készüljön fel vizsgára?

Nézzük az alternatívákat! Ha minden kurzuson külön hirdetek meg vizsgákat, akkor igaz, hogy más hallgatók oda nem jelentkezhetnek fel, de akkor kurzusonként csak 3-5 vizsgaidőpont lesz (létszámtól függően). Az jobb? Ha pedig nem csinálok várólistát, akkor igaz, hogy nem fog senki az utolsó pillanatban, nagy meglepetésre bekerülni - de nem lesznek kitöltve a helyek.

Mi a megoldás? Jó kérdés. Én egy megoldást látok: ha a hallgatók kicsit felelősségteljesebben állnának hozzá a vizsgázáshoz, ha már 2-3 nappal a vizsga előtt felmérnék, hogy fel tudnak-e majd készülni, és még idejében lehúznák magukat, ha nem. (Persze, aki eleve egy fél napot szán egy tárgyra, annak ez nehéz...) Hát igen, az jó lenne, mégpedig nem nekem, hanem a hallgatóknak.

Sajnos arra nézve nincs jobb ötletem, hogy én mit tudnék csinálni, de ha valakinek van javaslata, akkor örömmel várom. Addig viszont nem tudok mást mondani: a selmeci szellem jegyében, a szakestélyek, nóták és egyéb hagyományok mellett arra is kellene ügyelni, hogy egymásnak ne tegyetek keresztbe...

(Megj.: eddig nálam még soha nem fordult elő, hogy valaki ne tudott volna levizsgázni, ha nagyon akart. Addig szoktam még újabb időpontokat kiírni, amíg van rá igény - és, ha kell, külön időpontban is fogadni diákokat. Amióta dékánhelyettes lettem, és egy kicsit elfoglalt, ez nehezebb, de igyekszem mindent megtenni.)

A fenti kérdés a kedvenc könyvemben található (bónuszpontért lehet találgatni, hogy melyikben...), de bennem is sokszor felmerül ebben a vizsgaidőszakban...

Egyszerűen felfoghatatlan a számomra, hogy valaki hogy jöhet el úgy vizsgázni, hogy gyakorlatilag egymás mögé tudja rakni a szavakat, le tudja írni, hogy hogy működik (mondjuk) egy furnérhasító berendezés, vagy egy rönkközpontosító, stb. - anélkül, hogy halvány sejtelme lenne arról, hogy miről beszél. Megtanulta a szavakat, mondatokat, jól-rosszul el is tudja mondani őket, de - bocsánat - fingja nincs az egészről!

Ilyenkor több okból is vakarom a fejemet:

1. Minden tiszteletem azoké, akiknek olyan memóriájuk van, hogy ezt képesek megcsinálni (én erre sose lennék képes), de, az ég szerelmére, miért??? Nem egyszerűbb megérteni, hogy miről van szó? Az emberek 90 %-a vizuális beállítódású: ha szavak helyett egy mentális kép van előttem, hogy igen, ezek az alkatrészek, ez erre megy, ez közben azt csinálja, az pedig erre lendül, stb. - a számomra ez alapján sokkal egyszerűbb elmondani, hogy hogy is működik egy ilyen gép, mintha csak egy szöveget magoltam volna be...

2. Ma már annyival jobb illusztrációs lehetőségeink vannak, mint régen! Videókat mutatunk be, animációkat töltünk le vagy készítünk, stb. Annak idején a diákoknak sokszor csak leírásokból, szövegekből, műszaki rajzokból, vagy nagyon gyenge ábrákból kellett megérteni egy-egy berendezés működését - mégis, nem nagyon emlékszem, hogy bárki is azzal kísérletezett volna, hogy ész és értelem nélkül bemagoljon valami ilyesmit...

3. Ami a legnehezebb: oktatóként hogyan értékeljem mindezt? Hogyan értékeljek valakit, aki őrült energiákat fektetett bele, hogy megtanuljon valamit - ami tökéletesen haszontalan lesz a számára, ha, ne adj' isten, valaha a gyakorlatban találkozik majd ezekkel a berendezésekkel? Csoda-e, ha az iparból sokszor olyan a jelzések érkeznek, hogy tőlünk kikerülő faipari mérnököknek fogalmuk sincs arról, hogy ott mi van? Pedig mi igazán igyekszünk megtanítani...

Nem tudom, hogy mi a megoldás, de kedves hallgatók: nagyon szépen kérem, tegyetek nekünk és magatoknak is egy nagy szívességet, és próbáljátok megérteni is, amit tanultok! Higgyétek el, így sokkal könnyebb, és sokkal többet is értek vele, mint ha csak bemagoljátok - és talán kevésbé is felejtitek el mire oda kerültök (pl. záróvizsgára, vagy a nagy betűs Életbe), hogy ezt valamilyen szinten használni is kellene... 

u.i.: Egy érdekes élmény diákkoromból: volt egy igen szigorú elektrotechnika oktatónk, akiről elterjedt, hogy csak puskázással lehet nála átmenni, mert mindent szó szerint visszakérdez. Én erre nem voltam hajlandó, de nagyon féltem a vizsgától. Volt az anyagnak egy része, mindenféle kacifántos mérőműszerrel kapcsolatban, amit külön silabuszban kaptunk ki - én ehhez csak vizsga előtt, hajnalban jutottam hozzá, nagyjából a kétharmadát sikerült átolvasnom. Persze, hogy aztán belehúztam. Leírtam nagyjából, amire emlékeztem (biztos, hogy sokmindent pontatlanul is), aztán a tanár elkezdett kérdezgetni, és én elmagyaráztam a műszer működését, mert azt azért nagyjából értettem (mint mondtam, én sosem tudtam értelem nélkül magolni.) A tanár szinte döbbenten nézett rám: "Hát maga ezt érti! Én magának adok egy négyest!" (Jelest soha nem adott senkinek.) A tanulság: a tanár pontosan tudta, hogy puskáznak nála - persze, hogy a legkevesebb, amit elvárt, az volt, hogy mindent szó szerint mondjanak neki vissza. Amikor viszont látta, hogy valaki vette a fáradságot, hogy tanuljon, és meg is értse az anyagot, rögtön nem számított, hogy nem tudok mindent egészen pontosan.

Kedves Mindenki!

Az új tanterv és az azzal kapcsolatos részletes információk megtekinthetők itt: http://www.fmk.nyme.hu/index.php?id=13806

Ezt gondolom a mai fiatalokról:

:-)))))

Diákhagyományok. Haj, azok a régi szép selmeci hagyományok! 

Had idézzek valamit egy nagy klasszikus tollából, aki szerint ezek "az ország legszebb, legrégibb diákhagyományai, melyek egymás segítésén, kölcsönös tiszteleten, és persze sok-sok vidámságon, diákos jókedven alapszanak." (Ja, ezt én magam írtam az egyik marketing kiadványunkba.) Mint reklámszöveg, nagyon jól hangzik, és nagyon szép is - lenne, ha igaz lenne...

Sajnos az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztaljuk, és, ami még rosszabb, a diákoktól is azt halljuk, hogy ebből leginkább csak az italozás maradt, és a bALEKOK - bocsánat - szopatása... A város részéről is rosszalló véleményeket hallani, a szülőktől is ilyen visszajelzések jönnek - de pl. magam is megütődtem, amikor az egyik firma hölgyet (amúgy kedves, aranyos teremtés, és az egyik legjobb tanulónk) egy kiképző őrmester stílusában hallottam ordibálni a balekhéten...

Amit most mondok, az valószínűleg pusztába kiáltott szó marad, és mégis szeretném erről a helyről is üzenni mindenkinek: EZ NEM JÓ ÍGY! Kedves egyetemi polgárok, firmák és balekok - egy kicsit eltévesztettük az irányt. A balekhéten a pogányok alaposan megtanulnak berúgni, hallgathatják a hatalomtól megrészegült firmák üvöltözését - de nem tudom, hányan hallanak valamit is arról, hogy valójában mi vár rájuk a tanulmányaik során, hogy melyik tárgyakra kell odafigyelni, hová fordulhatnak segítségért? A félév folyamán heti 4-5 tanszék keretében gondoskodtok az "oktatásukról" - miközben nincs idejük a matekházikra felkészülni, és elalszanak a másnap délelőtti előadásokon, és még sorolhatnám a negatív példákat.

Nem szeretek "bezzegazénidőmbenezni", de én még tényleg láttam, hogy lehet ez másképpen is... Természetesen mi is keresztülmentünk mindenféle szivatósdin, belénk verték a balektízparancsolatot, megvolt a kötelező körtúra a város nevezetesebb kocsmáiban, kellett járni tanszékre és balekvizsgára (és ha megvertek se mondom el, hogy nekem mi volt a feladatom a vizsgán, és mi volt a baleknevem! :-). Nem emlékszem viszont, hogy valaha is ordenáré hangon ordibáltak volna velünk, nem volt szándékos leitatás (persze, akinek olyan volt a természete, kifeküdt olykor-olykor), durva szivatás - és valahogy a firmák és a balekok is pontosan tudták, hogy az egyetemre járás célja elsődlegesen a tanulmányok elvégzése, a művelődés - az egyetemi lét, amely a "diákos jókedv" és a "mérsékelt és kultúrált alkoholizálás" mellett magában foglalta a közösségi élet intelligensebb megnyilvánulásait is, mint pl. a "világmegváltó" beszélgetések, klubbok, és - uram bocsá! - a közös tanulás, együttes feladatmegoldás "örömeit" is (és ez utóbbi idézőjeles szó annyiban mégiscsak jogos, hogy sokkal nagyobb öröm volt a koleszban együtt összeülni, megoldani a feladatot, egymást nyaggatni a kérdésekkel, mint magányosan magolni és dolgozni.)

Szeretném, ha ezek a régi idők visszatérnének, ha a fenti "reklámszöveg" újra igaz lehetne, és a hallgatók valóban odafigyelnének egymásra, tisztelnék egymást (a balekok a firmákat, de a firmák is a balekokat - legalább az emberi méltóság tiszteletben tartásának erejéig), segítenék egymást, stb. Az oktatók egy jelentős része igyekszik erre, de kevesen vagyunk, sok a diák, és - valljuk be - legtöbben szívesebben fordulnak egy korukbeli diáktársukhoz, mint egy vénséges (értsd: 30-on túli) egyetemi oktatóhoz, aki nyilván semmit sem tudhat az ő problémájukról...

Segítsetek, hogy újra büszkék lehessünk a selmeci hagyományokra, hogy valóban különleges egyetem maradhassunk, ne csak egy a sok közül - mert berúgni és gólyákat szivatni mindenhol tudnak, de a selmeci hagyományok csak nálunk élnek - és nagyon remélem, hogy még nem haltak ki egészen!

Annak idején, amikor oktatóként visszakerültem az egyetemre, sokaktól azt hallottam, hogy a levelezős hallgatók nagyon sötétek, de nekik mindent elnéznek az oktatók, mondván, hogy ők, szegények, munka mellett végzik az egyetemet... Ehhez képest nagyon meglepett, hogy az első levelező évfolyam, akiket oktattam, sokkal jobban muzsikált a vizsgán, mint a nappalisok (tisztelet a kivételnek.) Ami még meglepőbb: ez a tendencia azóta sem változott!

Meglepő a dolog, mivel ugye a nappalisok "teljes állásban" végzik az egyetemet, nincs semmi más dolguk, mint hogy a tanulmányiakra koncentráljanak. (Jó, tudom, van aki dolgozik is mellette, de legtöbben nem, vagy nem annyit, mint a levelezősök.) Még "fizetést" is kapnak, ha jól tanulnak, tehát igazán minden arra mutat, hogy nekik sokkal jobbnak kellene lenniük, mint a levelezőknek - és mégsem így van. Ráadásul a levelezősök sokszor mélyebb háttérismeretekkel rendelkeznek, mint a nappalisok, sokszor akár az oktatóval is helyet cserélhetnének, mégis többnyire lelkesen lesik az oktató szavait, és próbálják kiszűrni, hogy mi újat tanulhatnának valakitől, aki többnyire csak elméletben hallott arról, amit ők a gyakorlatban naponta használnak. Ezzel szemben a nappalisok sokszor gunyoros mosollyal ülik végig az órákat - hogy aztán a vizsgán kiderüljön, hogy totál semmit sem tudnak az illető témakörről. Mi lehet ennek az oka?

Nem állítom, hogy tudom a választ, de van egy elméletem. Amíg az ember nem dolgozott élesben, egy munkahelyen, addig nem igazán érti meg a "kell" szó jelentését. Az egyetemi kötelezettségek sem igazán jelentenek ilyen kényszerítő tényezőt. Ha mégis elmulasztok valamit, akkor többnyire van újabb lehetőség; a legrosszabb esetben újra fel kell vennem a tárgyat, nagy kaland... Ezért úgy gondolom, hogy, amikor az oktató azt mondja, hogy ezt a feladatot meg kell csinálni, vagy ezt az anyagot tudni kell a vizsgára, egészen mást hall egy levelező hallgató, és egész mást egy nappalis. A levelezős, miután a napi fárasztó munka után hazaért, rendberakta a lakását, lefektette a gyerekeit, stb., akkor akár késő este is nekiül, és megcsinálja a feladatot - ezt szokta meg, mert pl. ha a munkahelyén azt mondják neki, hogy "kell", akkor vagy megcsinálja, amit kérnek, vagy nézhet más munka után - és ezt legtöbben nem engedhetik meg maguknak. A nappalisok viszont nem érnek rá ilyesmire, mert mégsem hagyhatják ki a tanszéket aznap este, vagy a Green-t, vagy bármi egyebet, amiről szerintük az egyetemista lét igazából szól - egész másutt vannak a priorítások.

Néha elgondolkozom, hogy milyen jó lenne, ha a levelezősöknek adatna meg az a lehetőség, amit a nappalisok olyan könnyelműen elfecsérelnek...

u.i.: a fentiekkel nem akarom megbántani azt a maroknyi nappalis hallgatót, akiknek nem ilyen a hozzáállása - tudom, hogy ilyen is létezik, mint ahogy link levelezős hallgató is. Emellett én is fontos dolognak tartom az egyetemisták közösségi életét is, de valahol meg kellene találni a helyes egyensúlyt a társadalmi és a tanulmányi kötelezettségek között - legközelebb erről fogok írni.