A fenti kérdés a kedvenc könyvemben található (bónuszpontért lehet találgatni, hogy melyikben...), de bennem is sokszor felmerül ebben a vizsgaidőszakban...

Egyszerűen felfoghatatlan a számomra, hogy valaki hogy jöhet el úgy vizsgázni, hogy gyakorlatilag egymás mögé tudja rakni a szavakat, le tudja írni, hogy hogy működik (mondjuk) egy furnérhasító berendezés, vagy egy rönkközpontosító, stb. - anélkül, hogy halvány sejtelme lenne arról, hogy miről beszél. Megtanulta a szavakat, mondatokat, jól-rosszul el is tudja mondani őket, de - bocsánat - fingja nincs az egészről!

Ilyenkor több okból is vakarom a fejemet:

1. Minden tiszteletem azoké, akiknek olyan memóriájuk van, hogy ezt képesek megcsinálni (én erre sose lennék képes), de, az ég szerelmére, miért??? Nem egyszerűbb megérteni, hogy miről van szó? Az emberek 90 %-a vizuális beállítódású: ha szavak helyett egy mentális kép van előttem, hogy igen, ezek az alkatrészek, ez erre megy, ez közben azt csinálja, az pedig erre lendül, stb. - a számomra ez alapján sokkal egyszerűbb elmondani, hogy hogy is működik egy ilyen gép, mintha csak egy szöveget magoltam volna be...

2. Ma már annyival jobb illusztrációs lehetőségeink vannak, mint régen! Videókat mutatunk be, animációkat töltünk le vagy készítünk, stb. Annak idején a diákoknak sokszor csak leírásokból, szövegekből, műszaki rajzokból, vagy nagyon gyenge ábrákból kellett megérteni egy-egy berendezés működését - mégis, nem nagyon emlékszem, hogy bárki is azzal kísérletezett volna, hogy ész és értelem nélkül bemagoljon valami ilyesmit...

3. Ami a legnehezebb: oktatóként hogyan értékeljem mindezt? Hogyan értékeljek valakit, aki őrült energiákat fektetett bele, hogy megtanuljon valamit - ami tökéletesen haszontalan lesz a számára, ha, ne adj' isten, valaha a gyakorlatban találkozik majd ezekkel a berendezésekkel? Csoda-e, ha az iparból sokszor olyan a jelzések érkeznek, hogy tőlünk kikerülő faipari mérnököknek fogalmuk sincs arról, hogy ott mi van? Pedig mi igazán igyekszünk megtanítani...

Nem tudom, hogy mi a megoldás, de kedves hallgatók: nagyon szépen kérem, tegyetek nekünk és magatoknak is egy nagy szívességet, és próbáljátok megérteni is, amit tanultok! Higgyétek el, így sokkal könnyebb, és sokkal többet is értek vele, mint ha csak bemagoljátok - és talán kevésbé is felejtitek el mire oda kerültök (pl. záróvizsgára, vagy a nagy betűs Életbe), hogy ezt valamilyen szinten használni is kellene... 

u.i.: Egy érdekes élmény diákkoromból: volt egy igen szigorú elektrotechnika oktatónk, akiről elterjedt, hogy csak puskázással lehet nála átmenni, mert mindent szó szerint visszakérdez. Én erre nem voltam hajlandó, de nagyon féltem a vizsgától. Volt az anyagnak egy része, mindenféle kacifántos mérőműszerrel kapcsolatban, amit külön silabuszban kaptunk ki - én ehhez csak vizsga előtt, hajnalban jutottam hozzá, nagyjából a kétharmadát sikerült átolvasnom. Persze, hogy aztán belehúztam. Leírtam nagyjából, amire emlékeztem (biztos, hogy sokmindent pontatlanul is), aztán a tanár elkezdett kérdezgetni, és én elmagyaráztam a műszer működését, mert azt azért nagyjából értettem (mint mondtam, én sosem tudtam értelem nélkül magolni.) A tanár szinte döbbenten nézett rám: "Hát maga ezt érti! Én magának adok egy négyest!" (Jelest soha nem adott senkinek.) A tanulság: a tanár pontosan tudta, hogy puskáznak nála - persze, hogy a legkevesebb, amit elvárt, az volt, hogy mindent szó szerint mondjanak neki vissza. Amikor viszont látta, hogy valaki vette a fáradságot, hogy tanuljon, és meg is értse az anyagot, rögtön nem számított, hogy nem tudok mindent egészen pontosan.